Hír: Kolbász és Pálinkafesztivál harmadszorra
(Kategória: Rendezvényeink)
Küldte: Koós Zita
2016. november 03. - csütörtök

A falusi népszokások közül a disznóvágás, a hús feldolgozása, és az ezt követő hagyományos disznótoros hurka, kolbász, töltött káposzta fogásokból rendezett vacsora, az egyik legtöbb embert megmozgató közösségi esemény volt. Mára ez a hagyomány kezd kihalni és ennek népszerűsítésére, újra felelevenítésére rendeztük meg a III. KUNADACSI KOLBÁSZ ÉS PÁLINKAFESZTIVÁLT, 2016.10.15-én.
Nemcsak védnöke, de díszvendége, volt fesztiválunknak dr. Fazekas Sándor Földművelésügyi Miniszter, a Hungarikum Bizottság Elnöke, aki személyes részvételével, ünnepi beszédével emelte a nap rangját, és akit nagy tisztelettel köszöntött Szél István, a Felső-Kiskunsági Gazdaságfejlesztő Alapítvány Kuratórium Elnöke. Mint mondta igen nagy hálával és kiemelt tisztelettel köszönjük a Földművelésügyi Minisztériumnak, élén dr. Fazekas Sándor Miniszter Úrnak a jelentős támogatását, amely nélkül nem tudtuk volna megtartani, finanszírozni a három fesztivált. Kunadacs község nevében Farkas Ildikó polgármester köszöntőjében kiemelte, hogy hagyományaink hozzátartoznak mindennapi életünkhöz, erősítik bennünk az összetartozás élményét, és ez fontos a falu jövője érdekében is.
A program végével most már elmondhatjuk, hogy Kárpát-medencei rendezvény lettünk mára, és fesztiválunkon jelen volt a Megyénk színe-java, szinte minden agráriumot érintő Főosztályvezető, Osztályvezető. Kovács Ernő, a Kormányhivatal Elnöke, Rausch Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Alelnöke, Madari Örs, a Vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárság képviselője, Ugró Sándor, a KNP igazgatója, Domján Gergely a NAK Elnöke és igazgatója Pogonyi Tibor, Cseh Tamás, a Kormányhivatal Földművelésügyi Főosztályvezetője, dr. Kelő Johanna, a Járásunk Hivatalvezetője, a szomszédos polgármesterek, hivatalok képviselői, Kiskunság legközelebbi rokonai a Nagykunság képviselői.















A képen balról jobbra látható: Domján Gergely, Madari Örs, Pogonyi Tibor,
Szél István, dr. Fazekas Sándor és Rausch Sándor.


Az ősi hagyományaink, gazdag gasztronómiánk bemutatására hagyományos disznóölést, és disznótoros ételek feldolgozását szemléltettünk egy látvány mangalica disznóvágással, amelyre összegyűlt a falu apraja-nagyja, de érdeklődő figyelemmel kísérték a munkafolyamatokat a távolról érkező vendégeink is.






















A fesztiválhelyszínen a hagyományos látvány disznóvágáson, a mangalica tisztítását végzik a böllérek: Tenke András, Papp Zoltán, Kévés Sándor és Szél Ádám.


A helyi és megyei értékeket bemutató termékkiállítással, előadásokkal, Bács-Kiskun megyei értékek 1. kiadvánnyal népszerűsítettük a Kiskun védjegyes és megyei jelentőségű termékeket, élelmiszer alapanyagokat. A nemzeti értékeinkre hívtuk fel a figyelmet a Hungarikum tablókiállítással.
Kiállítók: Kunadacs Község Önkormányzata: Kunadacsi Különleges Fűszerpaprika-őrlemény, kápia-és pritamin paprika, Aranyegyháza Kincsei-Szél Család termékei: Erős Szélpista, hagyományosan készült szilvalekvár, mangalicazsír, Magyarné Nagyszabó Katalin-házisajtok, Sipos Balázs-Peregadacsi Ízek: fűszerpaprika őrlemény, pörkölt alapanyagok, ajvár, zakuszka, Szabó Zoltán méztermékei, Homokgyöngye Kertészet-Kunbaracs konyhakerti zöldségek és lekvárok, savanyúságok.









A fesztiválnapra meghirdetett versenyeinkre hatféle száraz kolbász-szalámitermék, 28 kolbásztöltő csapat (Kárpát-medencén belül és túl; Székelyföld), 55 féle pálinkaminta érkezett, és nagy küzdelem folyt a díjakért. Az eredményhirdetés és díjátadások előtt két gyönyörű hangú énekes előadóművész, Szeredy Krisztina, és Tóth Renáta emelte a hangulatot, mindenki örömére.
A zsűritagok értékeléskor elmondták, hogy idén mindegyik versenyszámban nagyfokú minőségi javulás történt az előző évekhez képest. A pálinkaminták között különösen jól sikerültek a vadon termő gyümölcsökből készült gyümölcspálinkák. Az izgalom a tetőfokára hágott, mert végre eljött a pillanat, lelepleződtek a legjobbak, átadtuk a serlegeket, és az egyéb kategóriában elért eredményes szereplésért a különdíjakat.




















A legjobb kolbásztöltő csapat és egyben a FELGA Vándorserleg 2016 tulajdonosa
a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat.
A vándorserleget Moiskó Csilla területfejlesztési referens vette át Szél István Elnök Úrtól.


Szél István, az alapítvány nevében, a helyszínen elhangzott köszöneteken túl, ezúton külön megköszöni mindenkinek a rendezvény megvalósításához nyújtott segítséget, a felajánlásokat, a zsűri munkáját, és nem utolsó sorban az önkormányzati dolgozóknak a fesztivál előkészületi munkálataiban történt közreműködést, Farkas Ildikó és Antal József irányításával.
Gratulálunk a versenyzőknek, a legjobbaknak és a különdíjasoknak az eredményükhöz, de ezen a napon úgy érezzük mindannyian nyertesek voltunk!


Koós Zita



Ezen hír származási helye: Felső-Kiskunsági Gazdaságfejlesztő Alapítvány
( http://www.felga.hu/news.php?extend.50 )